Emlékek a Hungaroringről
2010. március 17.
Ismét eltelt egy év és hamarosan indul a 2010-es Truck Race Európa Bajnokság. Az első futam május végén Misano-ban kerül magrendezésre, ahol újra szoríthatunk kedvenc csapatunknak, az Oxxo Racing Team-nek, valamint az egyetlen magyar pilótának, Szobi Balázsnak. A jelenlegi állás szerint az idei versenyszezon nyolc állomásos lesz, ahol Balázs ismét Johen Hahn-al közösen tör a versenyraj élére. Itt a kamionhireken gyakran foglalkozunk kamion sporttal és annak jövőjével. Igaz nem titkolt álmunk, hogy egyszer még hazai színekben versenyző csapatot itthon lássunk versenyezni, mondjuk a Hungaroring aszfaltján. Talán többen is emlékeznek még, hogy nem is volt olyan ismeretlen dolog a pályaverseny Magyarországon. A '80-as évek végén több versenyt is rendeztek a 'ringen, ahol nem egy magyar pilóta rajthoz állt, de kiemelnénk Krasznai János nevét, aki a magyar pályakamionozás jelenleg is legkiemelkedőbb alakja. Sajnos az idei szezon állomásai között sem szerepel a Hungaroring, de bízunk benne, hogy a méltán híres aszfaltcsík egyszer még bekerül a FIA versenynaptárjába.

A 2010-es bajnokság kezdetéig úgy gondoltuk egy kis játékkal kedveskedünk a kamionok szerelmeseinek. Talán több kamionhirek olvasó személyesen is ott lehetett a Hungaroring egy-egy versenyén, mint néző vagy akár versenyző?! Játékunkkal most megidézve a múltat, a hazai pályaversenyekre emlékezünk.

Ha tulajdonát képezi bármilyen relikvia vagy emlék a Hungarocamion által rendezett versenyekről, fotó, poszter, versenynaptár, videó vagy akár egy izgalmas történet, amit megosztana a kamionhirek olvasóival, akkor vegye fel a kapcsolatot szerkesztőségünkkel a „Kapcsolat” menüpontra kattintva. A beküldött képekből egy „kis virtuális kiállítással” fogunk megemlékezni a Magyar motorsport jeles képviselőiről. Természetesen a legjobb történet vagy kép beküldőit ajándékokkal jutalmazzuk!
Kamionhirek: Kamion Sport
Kapcsolódó oldal: http://www.oxxoracing.hu
Kapcsolódó oldal: http://www.hungaroring.hu
Video: Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




