Rekordforgalmat bonyolítanak a guruló utak
2010. április 9.
Az EU néhány éve azon mesterkedik, hogy minél több kamion hagyja el a közutakat és lehetőleg az erre kijelölt vasúti útvonalakon zajlódjon a teherforgalom. A célt tiltásokkal, emelt útdíjakkal próbálják elérni és úgy tűnik a dolog működik. 2009-ben a Brenner-hágó vasútvonalait működtető Rail-Cargo-Austria leányvállalata rekordévet zárt, 226 ezer szállított kamionnal.
Annak ellenére, hogy ez a szám az eddigi csúcs, úgy tűnik idén még ezt is meg tudja majd fejelni az üzemeltető, 2010 első negyedévében eddig 60547 teherautót szállítottak, ami 9039-el több, mint a megelőző év hasonló időszakában. Ez egyenlőre 17,5%-os növekedést jelent, így a remények szerint a Brenner-Rola idén 248 ezer kocsit fuvarozhat majd.

Naponta 54 szerelvény ingázik a vasúti szakaszokon és a remek eredmény annak volt köszönhető, hogy mindezt átlagosan 86,3%-os kihasználtsággal tették. Ez még nem minden, mivel idén két vonalon is lesz bővítés, évi 4 ezer kamionnal többet tudnak majd szállítani.
Fotó: Rail Cargo Austria AG
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




