Egy év után újra nyereséges a Volvo
2010. április 26.
Úgy tűnik beérett a Volvo agresszív termék-politikája, a felfrissített illetve új modellek meghozták az ügyfelek kedvét a vásárlásra. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a svédek tavalyi mélyrepülésük után az idei első negyedévben masszív profitot termeltek. Március végéi ugyanis 236 millió dolláros nyereséget hozott össze a Volvo, ami igencsak ellentmond az elemzők korábbi várakozásainak, természetesen pozitív irányban.
A vállaltnál a fellendülő értékesítésnek illetve az átszervezéseknek köszönhető költségcsökkentésnek tudják be a pluszos mérleget. Tény és való, hogy erre az eredményre nem sokan fogadtak volna, mivel a tavalyi év első három hónapjában még 334 millió dollár volt a svédek vesztesége, sőt 2009 során mindegyik negyedéves eredményük mínuszos volt.

Ehhez képest az idei teljesítmény valóban meglepően jól alakult, ennek megfelelően a vállalat részvényeinek értéke azonnal 10%-ot ugrottak felfelé. Ezzel még ráadásul nincs vége, a cég szerint a piac kezd a helyére rázódni, Európában 10, Észak-Amerikában 20-30%-os növekedésre számítanak éves szinten.
Fotó: Volvo
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




