Gyártásra kész a Navistar elektromos teherautója
2010. május 27.
Kedden mutatta be Portland városában a Navistar a szériagyártásra érett elektromos teherautóját az eStart-t. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen, az amerikai nagyvárosok között Portland az, amely a legtöbbet tesz a környezetéért. Az üvegházhatásért jelentős részt felelős kipufogógázok csökkentésére tett kísérletek valószínűleg a haszongépjárműveknél lesznek a leghatásosabbak.
A haszonjárművek teszik meg a legtöbb kilométert az utakon és súlyuknál, illetve teljesítményüknél fogva ezek fogyasztják a legtöbb üzemanyagot, ezáltal a legtöbb káros kipufogógázt termelve. Ezért történhetett az is, hogy az amerikai kormány, Barack Obama elnökkel az élén tavaly 39 millió dollárt adott a kiválasztott gyártónak – amely a Navistar lett –, hogy amilyen gyorsan csak lehet, építsenek elektromos teherkocsit.

Kevesebb mint egy év alatta cég el is végezte a munkát, már rég túl vannak a prototípusokon, a teszteléseken és az engedélyeztetéseken, különböző szervezetek környezetvédelmi besorolásait is megkapták, sőt, már rendeléseket is vesznek fel a kocsira. Az, hogy a kapkodás milyen eredménnyel jár, majd az idő eldönti, minden esetre papíron minden jól hangzik. Az eStar-t nem egy meglévő teherautóból alakították át, hanem egy teljesen új típust terveztek, első pillanattól kezdve elektromos hajtással. Ennek megfelelően az akkumulátorok nemcsak rá vannak pakolva az alvázra, hanem szerves részei annak, de ennek ellenére az egyes cellákat 20 perc alatt ki lehet cserélni adott esetben.

Természetesen elsősorban városi használatra alkalmas a furgon, hiszen 100 mérföld csak a hatótávolsága és egy feltöltés 6-8 órát vesz igénybe, azonban városi terítőmunkára ezekkel a paraméterekkel teljesen alkalmas. Az eStar teherbírása 2 tonna, annak köszönhetően pedig, hogy nincs kipufogógáz ennek az ötszörösével kevesebb mérges gáz kerül évente a levegőbe átlagos használat során.
Fotó: http://www.estar-ev.com
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




