Több mint 2 milliárd forintos az árvíz miatti kár a hazai közúthálózaton
2010. május 31.
Az elmúlt napok árvizei kapcsán mintegy 140 útszakasz került hosszabb-rövidebb ideig víz alá. Az utóbbi napokban megkezdődött ugyan a lassú apadás, de így is van néhány olyan útszakasz, amely személygépjárművel nem járható. A felszabadult utaknál a Magyar Közút megkezdte a károk felmérését és a helyreállítást. A társaság szakembereinek gyorsjelentése alapján az összesített kár meghaladja a 2 milliárd forintot.
Az utóbbi hetek rendkívül csapadékos időjárásának eredményeként kialakult árvizek nyomán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton, a műtárgyakban és úttartozékokban, valamint a közút mellett található növényzetben is jelentős kár keletkezett. Az átfolyó víz több útszakaszon is padkaelmosást, rézsűcsúszást, rézsűsuvadást és iszapelöntést okozott. Számos útszakaszon várhatóan több száz méteren kell teljes burkolatcserét elvégezni, amely több 10 millió forintos költséget jelent, de a kárfelmérés jelenleg is tart. A viharos szél jelzőtáblákat, jelzőberendezéseket és úttartozékokat rongált meg. Mindemellett kidőlt fákat, letört ágakat is el kell távolítani az utak széléről.

Az árvizek kapcsán közel 140 útszakasz került hosszabb-rövidebb ideig víz alá, volt olyan nap, amikor csaknem 100 útszakasz került a víz fogságába. A Közútkezelő szakemberei közel 1000 káresetet regisztráltak, az így megállapított károk összértéke meghaladja a 2 milliárd forintot. „Az előzetes becsléseknél sajnos jóval nagyobbnak tűnik a kár. Munkatársaink jelenleg nagy erőkkel és több száz géppel dolgoznak azon, hogy a korábban elöntött útszakaszokat megtisztítsák. Sok helyen a megrongálódott átereszek rekonstrukciója, az iszapelöntések tisztítása, az elmosott padkák helyreállítása és a megsérült táblák pótlása is szükségessé vált. A kisebb úthibákat cégünk szakemberei folyamatosan javítják, de rengeteg olyan kár is keletkezett, amelyek helyreállítására közbeszerzést kell kiírnunk.” – tájékoztatott a jelenlegi helyzetről Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. „Az már most látszik, hogy a Közút eleve feszes és a csapadékos tél miatt tovább feszített üzleti terve miatt saját költségvetéséből nem tudjuk előteremteni a helyreállítási munkákhoz szükséges forrásokat, ezért mindenképpen állami segítségre szorulunk.”
A csapadékos tél és tavasz miatt számos szakaszon már eleve nedves töltéseknek, ázott alapoknak kellett volna elviselniük a mostani özönvizet, ezért a károk néhol hatványozottan jelentkeztek. Az árvíz elvonulását követően az alámosott, megrepedezett utak kifejezetten veszélyesek lehetnek, egy-egy nehéz gépjármű áthaladása pedig tovább növelheti a kárt. Ezért a Közútkezelő táblázással hívja fel a közlekedők figyelmét egy-egy veszélyesebb útszakaszra és kéri az autósokat, hogy a helyreállításokig tartsák be a korlátozásokat.
A legtöbb kár eddig is az Észak-magyarországi és Dél-dunántúli úthálózaton keletkezett. Borsod-Abaúj-Zemplén megye kifejezetten hátrányos helyzetben van, a mostani elöntésekig is itt regisztrálták az elemi károk zömét. A heves esőzések jelentős károkat okoztak Baranya, Somogy, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében is.
Forrás: http://kozut.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




