Újabb elektronikai segédeszköz a láthatáron

Az elmúlt két-három évtizedben sokat fejlődött a járművek elektronikája. Pozitívum, hogy ez a fejlődés nemcsak a felhasználók kényelmét, de biztonságát is szolgálja. Gondoljunk csak bele, hogy 30 évvel ezelőtt az ABS még csak gyerekcipőben járt, azóta pedig kötelező szériaszerelvénnyé vált és valószínűleg rengeteg életet mentett meg ezzel. A közelmúlt technikai vívmányai közé pedig már sokkal komplexebb kiegészítőket is tehetünk, mint például a sávelhagyás-figyelmeztetőt.

Nos a fejlődés nem áll meg természetesen és a gyártók folyamatosan azon kutakodnak, hogy melyek azok a területek, ahol még egy kicsit többet lehet tenni, egyrészt a biztonságunk érdekében, másrészt persze, hogy az adott elektronikai segédeszköz promótálásával a saját termékük felé irányítsák a figyelmet és ezzel a vásárlókat.

 

 

Most, az MAN Nutzfahrzeuge, a Daimler AG, aContinental, a Bosch, a TeleAtlas és a PTV AG egyesüléséből létrehozott, AKTIV (Adaptive und Kooperative Technologien für den intelligenten Verkehr – alkalmazkodó és együttműködő technológia az intelligens közlekedésért) névre keresztelt szervezet azon fáradozik, hogy egy olyan eszközt hozzanak létre, mely által a kereszteződések forgalma válna biztonságosabbá. Ugyanis minden harmadik személyi sérüléssel járó közúti baleset kereszteződésekben történik, ráadásul 18%-uk halálos kimenetelű. Kész statisztikai csoda, hogy „csak” ennyire alacsony számokat tudnak felmutatni a kezdeményezők, mivel csak Németországban másodpercenként 7000 jármű hajt át egy kereszteződésben. Egy áthajtásos szituációban rengeteg inger veszi körül a vezetőt, melyet az emberi agy nem mindig tud optimálisan feldolgozni. Éppen ezért a fent említett cégek a német fejlesztési minisztérium támogatásával egy olyan szerkezetet szeretnének kifejleszteni, amely ebben a helyzetben lenne a sofőr segítségére.

Az elektronikus kereszteződés-asszisztens kamerákkal és radarokkal pásztáznák a kérdéses területet, felismerve az elsőbbségadási kötelezettségeket és a forgalmi lámpákat. Sőt a tervek szerint balra kanyarodásnál is figyelmeztetne az esetlegesen rosszul megválasztott sebességre, de akár vészfékezne is, amennyiben egy esetleges baleset másképp nem kerülhető el a kereszteződésben.

Fotó: Daimler

Írta: J. Ákos

 

Bookmark and Share

view counter
>