Autóval jutalmazza az Averitt a legtakarékosabb sofőrt
2010. június 8.
Érdekes módon próbál spórolni az üzemanyaggal az amerikai Tennesseei államban található Averitt Express. Tekintettel, hogy az üzemanyagárak az USA-ban is szépen fokozatosan növekszenek – bár még mindig jóval olcsóbb a gázolaj, mint Európában – valamiféle motivációt kellett, hogy adjanak a sofőröknek a takarékosságra. Természetesen a legegyszerűbb módja ennek a beígért jutalom, így hát házi versenyt rendeznek.
A cég bármely sofőrje jelentkezhet, a cél pedig adott időszakban a lehető legkisebb fogyasztást kicsikarni a kamionból az összehasonlítási időszak adataihoz képest. A spórolás végeredménye valamikor decemberre várható, akkor kapják majd meg a legjobbak a 20, egyenként 500 dollár értékű tankolási kártyát a legnagyobb spór-művész pedig a főnyereményt, egy Ford F-150-es kisteherautót.

Abba, hogy ki hogyan éri el a kívánt eredményt nem szólnak bele, de természetesen csak legális trükköket lehet bevetni, mint például a guminyomás rendszeres ellenőrzése, lassabb tempó, finomabb váltási technika, vagy kevesebb üresben járatás. 2008-ban már volt hasonló kezdeményezés a cégnél, akkor a környezettudatosságra próbálták nevelni a dolgozókat és kevesebb elektromos áram, víz és papír felhasználása volt a cél.
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




