Ellentéteket szül az USA új üzemanyag-szabványa

Alacsony széndioxid-kibocsátású üzemanyag-szabvány bevezetésére készülnek Amerikában, a Charles River Associates tanulmány szerint ez azonban drasztikus üzemanyagár-emelkedéshez vezethet. Amennyiben érvénybe lép az elképzelés, öt éven belül 80%-al nőhetnek a benzin- és gázolajárak az USA-ban, de a program indulása utáni tizedik évben ez akár már a 170%-ot is elérheti.

Jelenleg a projekt ott tart, hogy ha minden jól megy 2015-ben lép érvénybe az amerikai kormány szabályzata, ez értelemszerűen a tanulmány szerint azt jelenti, 2020-ra 5 dollár, 2025-re 7,5 dollárba is kerülhet egy gallon üzemanyag. Ennek nyilván gazdasági hatásai is lesznek, 2025-re az elképzelések szerint 2,3 és 4,5 millió közötti munkahely szűnhet meg következményképp, az átlagos amerikai háztartás éves szinten 2100 és 3900 dollár közötti összeggel költ majd kevesebbet, de még akár 2-3%-os nemzeti össztermék csökkenést is okozhat, ami 410-750 milliárd dolláros költségvetési kieséssel járhat.

 

 

A szabvány támogatói természetesen más véleményen vannak: szerintük ha érvénybe lép a rendelet, sokkal gyorsabban fejlődnek majd az alternatív megoldások és így felgyorsul majd a tisztább, környezetkímélő közlekedés kialakulása, ezáltal a fent említett negatívumok sem fognak jelentkezni.

S.B.

 

Bookmark and Share

view counter

Nem tudom az amerikaiak mit háborognak mindig, a cikk szerint HA elfogadják 2020ra 5$ lesz egy gallon üzemanyag! Nos 1 gallon az 4,55 liter, mai árfolyamon ez azt jelenti ,hogy 5 x 224 Ft=1120 Ft 4,5 Liter üzemanyag !!!!
Mi ugyanennyi benzinért több mint 1500Ft-ot fizetünk ma, mi lesz itt 2020ra!?

>