Személyi igazolvánnyal Szerbiába
2010. június 28.
A Szerb Köztársaság Külügyminisztériumának tájékoztatása szerint 2010. június elejétől az EU tagállamok, valamint Svájc, Norvégia és Izland állampolgárai érvényes személyi igazolvánnyal beutazhatnak Szerbiába. A szerb kormány május végén döntött úgy, hogy megnyitja határait az EU tagállamainak állampolgárai előtt. Ivica Dacic szerb belügyminiszter szerint, a gesztus erősíti majd a tagállamok lakosainak bizalmat, és kedvező visszhangja lesz az Európai Unió országaiban.
A szerb állampolgárok december óta utazhatnak vízummentesen az EU országaiba. A Külügyminisztérium közleménye alapján az a magyar állampolgár, aki érvényes úti okmánnyal rendelkezik vízum mentesen tartózkodhat Szerbia területén, és ott az első beutazás időpontjától számított 6 (hat) hónapon belül összesen, legfeljebb 90 (kilencven) napig tartózkodhatnak, átutazhatnak és kiutazhatnak. A Minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a külföldi állampolgár magánszemélyeknél száll meg, azaz nem hotelben, vagy tevékenységét tekintve szállást nyújtó helyen, akkor a szállás helye szerint illetékes rendőrkapitányságon 24 órán belül jelentkeznie kell a nyilvántartásba vétel érdekében.
Az okmányok tekintetében a határátlépés könnyebbé válhat, azonban ez nem jelenti azt, hogy a határellenőrzés is megszűnne. Továbbra is számíthatunk tehát az érdemi határellenőrzésre, ezért a személyazonosító igazolvány érvényességét utazás előtt mindig ellenőrizzék!
Forrás: Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma / ORFK Szóvivői Iroda
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




