Már az összes DAF elérhető EEV-változatban is
2010. július 14.
Bezárult a kör, immáron a legutolsó, eddig kimaradt láncszemet is a helyére pofozta a DAF, a 6,7 literes PACCAR GF-motor is elérhető a legszigorúbb környezetvédelmi normákat is teljesítő EEV-kivitelben. Így a DAF a világon az első olyan gyártó, melynek minden létező modellje megvásárolható a piacon kapható legtisztább üzemű dízelmotorral. Jelenleg az Euro5-ös norma az, amit minimum teljesítenie kell a gyártóknak az új motorok esetében.
Az EEV-kivitelek feltétele, hogy ezeknél 33%-al alacsonyabb legyen a koromkibocsátásuk. A hollandok 2008-ban álltak rá a környezettudatosságra, akkor ők voltak az elsők, akik az EEV-t teljesítő motort kínáltak. Mostanra elérték azt, hogy teljesítménytől függően, akár pótlólagos koromszűrő felszerelése nélkül is bármelyik motorjuk tudja ezt a normát, pusztán a motorelektronika módosításával.

A 4,5 literes FR-motort az LF-ben, a a 6,5-es GR-t pedig – 220 és 300 lóerő közötti teljesítménnyel – akár az LF-ben, akár a CF65-ben megvásárolhatja a kedves ügyfél koromszűrő nélkül, úgy, hogy a teherautója a jelenleg elérhető legtisztább üzemű lesz. A DAF legnagyobb, 12,9 literes dízelje is képes produkálni a fenti feltételekkel az EEV-t, mégpedig két teljesítményfokozatban is. A kisebbik, 310 lovas a CF85-ben, a nagyobbik 410 lóerős pedig a CF85-ben és az XF105-ben is elérhető. A koromszűrő elhagyása több előnnyel is jár, egyrészt körülbelül 30 kilóval könnyebb lesz a jármű, másrészt a nagy méretű alkatrész helyére beszerelhetnek más kiegészítőt, de akár lehet nagyobb az üzemanyagtank is.
Fotó: DAF
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




