Egyenlőre elmaradnak az elbocsátások a Schmizt-Cargobullnál

Idén a pótkocsigyártók továbbra is szenvednek, óriási visszaesésekről és átszervezésekről lehetett eleddig hallani. A Schmitz-Cargobull, mint ahogy arról mi is beszámoltunk, kénytelen volt bezárni például angliai telephelyét is, de a cégnél még az idén Németországban is leépítéseket terveztek. A két német gyárból – Horstmar és Altenberge – közel 400 alkalmazottat szándékoztak elbocsátani szeptemberben, de ez úgy néz ki egyenlőre nem valósul meg.

A változtatás pedig a jelenlegi jó híreknek köszönhető, a cég ugyanis megfelelő mennyiségű rendeléssel rendelkezik ahhoz, hogy ne kényszerüljön erre a lépésre – legalábbis ideiglenesen. Sőt a vezetés arról is beszámolt, hogy a két gyárban a csökkentett munkaidőnek is búcsút intenek az elkövetkező 3 hónapra. A Schmitz-Cargobull, hét gyártási helyszínével Németország legnagyobb pótkocsigyártója.

 

 

A gazdasági világválság rendkívül rosszul érintette a céget, 2009 óta 70%-al csökkentek a vállalat bevételei. Ennek hatására korábban a határozott idejű szerződéssel rendelkező dolgozóknak, illetve a kölcsönzött munkaerőnek már felmondtak, ezzel is költségeiket csökkentve.

Fotó: Schmizt-Cargobull

S.B.

view counter
>