A DPD-nél tesztelik az elektromos Vitot

A német csomagküldő szolgálat DPD fogja tesztelni a stuttgarti Mercedes-Benz első, teljesen elektromos hajtású járművét. A tesztidőszak idén kezdődik és négy éven keresztül zajlik majd. Az öt Vito E-Cellnek ezalatt az időszak alatt egyenként 80 ezer kilométert kell majd teljesíteni. A próbaidő végén a járművek visszakerülnek a Mercedeshez, addig is a mérnökök a hatótávolságot és az energiafogyasztást kísérik figyelemmel.

A gyártó reményei szerint a négy év alatt elegendő információ gyűlik majd össze ahhoz, hogy tovább tudják fejleszteni a kishaszonjárművek elektromos hajtásrendszerét. Erre szükség is van, mert bár a Mercedes által bemutatott elektromos Vito abszolút használható, mint ahogy azt már megszokhattuk a jármű hatótávolsága igen csekély a belső égésű motorral hajtott testvérekhez képest.

 

 

Egy töltéssel 130 kilométert képes megtenni a Vito E-Cell, végsebessége pedig 80 km/h. Ezek nem rossz adatok, de azért ahhoz kevesek, hogy sorozatgyártásba kerülhessen a kocsi. A kihasználhatósággal egyébként már most nincs probléma, a furgon 900 kg-al terhelhető, így nagyjából annyival pakolható, mint a hagyományos modell.

Fotó: Daimler, DPD

S.B.

>