MAN busszal utazik a Hamburger SV focicsapata
2010. augusztus 3.
Egyik fő partnerévé lépett elő az MAN a Bundesliga résztvevő Hamburger SV-nek. A 2010/2011-es szezontól kezdve a müncheni cég látja el távolsági buszával a csapatszállítási feladatokat. Az MAN és NEOPLAN buszok egyébként rendkívül népszerűek a focicsapatok körében, több európai és latin-amerikai klub használja ezeket a járműveket játékosaik utaztatására. A német futballbajnokság 30 csapatából 18-at szolgál ki az MAN buszokkal, többek között legkorábbi partnerüket, a Bayern Münchent is.
Nem véletlen, hogy sokan voksolnak az MAN termékeire, mint ahogy azt a HSV szóvivője is fogalmazott, ezekben a buszokban a csapattagok úgy érezhetik magukat, mint egy luxusnappaliban. Az együttműködési megállapodást 5 évre írták alá felek.

Maga a busz, egy MAN Lions Coach, valóban igen jól felszerelt, a 480 lovas motor segítségével pedig kényelmesen eljuthat vele a csapat oda, ahova csak akar. Az utastér 13,8 méter hosszú és 30 ülőhely található benne. Ebből 18 székhez elektromosan kinyitható asztal és lábtámasz tartozik, de két nagyobb asztal is található még a fedélzeten. Természetesen konyha is található a buszban, minden földi jóval felszerelve, de nem maradhatott ki a szórakoztatási részleg sem a felszereltségi listáról. Négy laptévé és digitális műholdvevő gondoskodik arról, hogy a játékosok ne unatkozzanak.

A HSV ráadásul versenyt hirdetett a szurkolók körében, hiszen nevet is kell adni a csapat új szerzeményének. Ezt pedig a rajongóktól várják. A legjobb beküldött beceneveket az internetes oldalukon fogják megversenyeztetni, majd a végső győztes feladata lesz a szeptemberi IAA-n felavatni a buszt, mint keresztanya/keresztapa.
Fotó/Forrás: http://www.man.hu
Írta: J. Ákos
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




