Növekvő parkolóhelyszám a német A3-ason

Németországban sok problémát okoz a kevés parkolóhely, ezt tudják a kamionosok és a honatyák is. Lassan, de biztosan növekszik a helyek száma, mivel a szabályalkotók is felismerték azt, hogy megfelelő pihenőhely híján nehéz betartani a vezetési korlátokra vonatkozó előírásokat. Az A3-as ráadásul talán a legforgalmasabb sztráda Németországban, egy 2008-as felmérés szerint pedig Nürnberg és Regensburg körzetében közel 200 parkolóhellyel van kevesebb a kelleténél.

Ennek a hiánynak köszönhető, hogy Nürnberg térségében, ha nem is 200, de plusz parkolóállások készültek a teherautósok számára. Nürnberg, Brunn városrészének közelében egy eddig 10 állásos parkolót bővítettek ki 64 parkolóval, így immáron 74 szerelvény is elfér ott. A bővítés ezzel ráadásul még nem állt meg, 2011 nyarára 68 személyautónak és 8 8 busznak is helyet teremtenek, a beruházás értéke 6 millió euró. Mivel a szakaszon nehéz az utóbbi időben parkolóhelyet találni, ezért elszaporodtak a tilos helyen pihenő kamionok – hiszen a pihenési időt be kell tartani –, ennek következtében viszont egyre több halálos kimenetelű baleset történt. Így épp ideje volt tenni valamit.

 

 

Az A3 (németül: Bundesautobahn 3, azaz BAB 3 vagy A3) északnyugat-délkelet irányban szeli ketté az ország déli részét. Az elteni holland határátkelőnél kezdődik, és a sübeni határátkelőhelynél végződik, ezt az utat az A8 folytatja Ausztriában. Hossza: 778 km.[1] Az út része az E35, az E42, az E41, az E43, az E45 és az E56-os európai útnak.

Fotó/Info: http://hu.wikipedia.org/wiki/A3-as_autópálya_(Németország)

S.B.

view counter
>