2011-ben visszatér az MAN a Dakarra

2009 óta nem szerepelt az oroszlános márka a talán leghíresebb tereprali versenyen. 2007-ben még a győzelmet ünnepelhették, de az utóbbi időben kihagyták a szereplést. Jövőre azonban lesz MAN a startnál, mivel a holland VEKA-csoport átvette a szintén holland MAN képviselettől az irányítást. A csapat változatlan marad, csupán a nevük kap egy VEKA névtoldást a miheztartás végett. A gazdasági egyesülés egyébként már korábban is szerepelt a motorsportban, eleddig azonban csak mint szponzorként.

Szándékaik szerint a 2011-es dél-amerikai versenyen három verseny- és három szervízkamiont indítanának, a technikai háttérről pedig továbbra is a holland MAN gondoskodna. A pilótákról egyenlőre még nem túl sok információ látott napvilágot, azonban a szűkszavú közlemények szerint legalább két, megfelelő tapasztalattal rendelkező top-sofőr lesz a csapat része.

 

 

Ami biztos, hogy a csapatvezető a holland Fred van Putten, a műszaki és logisztikai felelős pedig Bert-Jan Richter lesz, részletes információkat azonban majd egy augusztus végi sajtókonferencián szolgáltat a VEKA. A csoport véleménye szerint még mindig meg van a győztes potencia a holland csapatban és terveik szerint nemcsak ez az egyszeri alkalom lesz a közös munkára.

Fotó/Info: http://www.veka-racing.nl / http://www.man.hu

S.B.

view counter
>