Törzsügyfelet ünnepelt a Freightliner

Minden gyártónak van olyan vevője, aki régóta és nagy tételben vásárol tőlük. Ezek a vevők – cégek, kinek hogyan tetszik, nagy becsben vannak tartva. Az Daimlerhez tartozó amerikai Freightliner életében ilyen a U.S. Xpress szállítmányozási vállalat. A múlt héten történt, hogy a vállalatnak átadták az ötvenezredik Freightliner kamiont. Melyet természetesen ünnepélyes keretek között ejtettek meg.

Az említett teherautó egyébként egy emelt tetős, 72 inches (1,8 méter) kabinnal szerelt Cascadia volt, melyben egy Detroit Diesel DD15-ös motor szolgáltatja a megfelelő vonóerőt. A két cég 1974 óta dolgozik együtt, a U.S. Xpress tulajdonosa akkor vágott bele a fuvarozási iparba a Southwest Motor Freight felvásárlásával.

 

 

Az igazgató elmondása szerint az első Freightlinereket akkor azért vásárolták meg, mert az időtájt e márka modelljei voltak a legtakarékosabbak, a '70-es évek olajembargói miatt megnövekedett olajárak miatt pedig ez igen fontos szempont volt. Akkor 150 teherautót vettek meg, mellyel akkor megduplázták a cég flottájának méretét. 1985-re már olyan jól ment a szekér, hogy évi 3-4 ezer, új teherkocsit tudtak venni. A '80-anas évek végére a U.S. Xpress kizárólagossági szerződést tudott kötni a Freightlinerrel, mely 12 évre szólt, így számukra kedvezőbb feltételekkel jutottak a kocsikhoz. Szükségük is volt erre, hiszen a cég rohamosan terjeszkedett, napjainkban már Amerika harmadik legnagyobb privát flottája az övék.

Fotó: Daimler

Írta: V. Adrienn

view counter
>