Szaporodó motorproblémákra panaszkodnak az amerikaiak
2010. szeptember 9.
A statisztikagyáros J.D. Power felmérése szerint a 2004 után gyártott Amerikában forgalomban lévő teherautó-dízelmotorok fele annyira megbízható már, mint azok, melyeket ez előtt gyártottak. Az eltelt hat év során kétszer is szigorítottak a környezetvédelmi normákon az USA-ban (2007,2010) és ez kihatással volt a motorok meghibásodási statisztikájára.
Az egy év körüli teherkocsik tulajdonosainak 51%-a szenvedett már valamilyen motorgonddal, 2004 és 2007 között ez pedig még csak 26% volt. A felmérés készítői szerint nem véletlen a növekedés, mivel a legutóbbi két szabálymódosítás komoly kihívások elé állították a motorgyártókat. A tanulmány arra is rávilágított, hogy a problémák nagy része 50 ezer mérföld futásteljesítmény után következik be.

100 vizsgált esetből 51,9-nél akadt gond 50 ezer előtt, 80,5-tel ez után, ami igen drasztikus, 55%-os növekedést jelent. Természetesen készült rangsor a meghibásodásokról is, az első helyre a motorvezérlő elektronika defektje került (az esetek 14%-a), a másodikra pedig az EGR-szelep hibája (13%).
J. Ákos
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




