A Renault átadta a világ első elektromos teherautóját
2011. október 14.
Az elektromos hajtás ezentúl nemcsak a kisebb haszonjárművek privilégiuma lesz. Erről a Renault gondoskodott, a héten ugyanis átadták az első 16 tonnás Midlum forgalomba szánt példányát a francia STEF-TFE szállítmányozási vállalatnak. A teherautó Lyon városában áll majd szolgálatba és az élelmiszerlánc Carrefour Group nyolc különböző áruházának áruellátására használják majd. 2012 elejétől, egy éven át tartó tesztidőszakra kapta meg a STEF-TFE az elektromos Midlumot.
A tesztidőszak alatt a teherautónak naponta, egy 75 kilométeres túrát kell majd teljesítenie. A teherautót hajtásrendszerének csöndessége miatt bármely városrészen, bármelyik időszakban bevethetik, ami igen nagy előnnyel jár a cég számára, hiszen akár reggel 5 és 7 óra között is szállíthatnak bele a sűrűn lakott területeken is.

Az elektromos Midlum kifejlesztésében a Renault Trucks segítségére volt a PVI és az IFP Energies nouvelles is, a közös munka gyümölcse pedig a 100 km hatótávolságú, akár 5,5 tonna teherbírású null emissziós teherautó. Az elektromotor 103 kW-os, az energiáról gondoskodó akkumulátorcsomag teljesítménye 150 kWh, teljes feltöltésükhöz pedig 8 óra szükséges.
Fotó: Renault
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




