A Daimlert még nem befolyásolja az euró-válság
2011. október 21.
Kedden, New York-ban adott interjút a sajtónak a Daimler egyik vezetőségi tagja. Az újságírók kérdésére, miszerint van-e bármilyen hatása a jelenlegi euró-válságnak a cég eladásaira, határozottan nemmel válaszolt. A két évvel ezelőtti világválságból, mely lényegében megfelezte a teherautó-eladásokat jól jött ki a Daimler és egyelőre a számok azt mutatják, hogy a vállalatnak nincs miért aggódnia. A fuvarozóknak továbbra is van munkájuk, így az új járművek forgalomba helyezése is a tervek szerint alakul.
Ennek következtében a 2012-es elő negyedévig a Daimler egész gyártó-kapacitása le lett kötve. Az igazgató szerint továbbra is jó esély van arra, hogy a tendencia folytatódik, mind Európában, mind Ázsiában és Amerikában is növekedést várnak.

A bizakodás magától értetődő, azt azonban még a szakember sem tudta megjósolni, hogy később mi alakul majd ki a jelenlegi pénzügyi nehézségek miatt.
Fotó: Daimler
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




