Hivatalosan is bejelentették a Ford Transit amerikai bevezetését

A Ford hivatalosan is megerősítette, hogy az európai kisáruszállítójukat, a Transitot Kansas Cityben fogják gyártani az amerikai piac számára. Az ottani üzemet ráadásul alaposan átalakítják majd, összesen 1,1 milliárd dollárt költenek a Transit, illetve az új F-150-es gyártásának beindítására. Ezzel a lépéssel a Ford felülírta korábbi terveit, eredetileg ugyanis csak 400 milliót szántak fejlesztésre. Az egység kap egy új karosszéria és présüzemet, illetve egy fényezőrészleget is.

A gyárfrissítés azt is lehetővé teszi majd, hogy nagyobb kapacitással gyárthassák az F-150-est. A 2013-ban piacra kerülő T-szériába nem véletlenül fektet ennyit a Ford. Ugyan az átalakítások elég sok pénzt emésztenek fel, a fejlesztésre azonban nem kell költeniük, hiszen a termék kész, ráadásul Európában már bevált.

 

 

Könnyen előfordulhat, hogy azért ekkora a felhajtás, mivel a Transittal a Ford kiváltja majd az amerikai dobozost, az E-szériát.

Fotó: Ford

S.B.
 

view counter
>