A teherfuvarozók sokallják a tervezett baleseti adót
2011. október 28.
Három teherfuvarozó szakmai szervezet levélben kérte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) 30 százalékára tervezett baleseti adó kulcs a fuvarozókra alacsonyabb legyen - közölte a NIT Hungary szerdán az MTI-vel. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum szerint a nemzetközi forgalomban részt vevő járművekre más adószabályokat kellene alkalmazni.
Ugyanis a külföldön okozott balesetek terheit nem a magyar egészségkasszának kell állnia. Fennáll annak veszélye is, hogy az üzemeltetők egy másik uniós országban helyezik forgalomba a járművet ez pedig a hazai költségvetéstől vonna el bevételeket. A szervezetek azt javasolják, hogy ha az adót bevezetik, a fuvarozó gépjárművek 50 százalékos kedvezményben részesüljenek. A biztosítási díj jelenleg egy fuvarozó vállalkozás kiadásainak 2,5-3 százalékát teszi ki. Ennek emelkedése - a működési költségek amúgy is drasztikus növekedésével együtt - előre nem látható következményekkel járhat, különösen a 7,5 tonna alatti járművekkel rendelkező fuvarozóknál.
Egy másik levezetés szerint az éves költségnövekedés egy vontató esetében elérheti a 100-120 ezer forintot. Ha a kormányzat el szeretné kerülni az új adónem inflációt gerjesztő hatásait, annak mértéke nem lehet magasabb évi 30 ezer forintnál, vagy százalékos díjmegállapítás esetén a kgfb-díj 10 százalékánál - áll a közleményben.
Forrás: MTI, ghg \ gpp
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




