Két német szövetségi tagállam is lemondta a Gigaliner-tesztet

Bár a német közlekedési szaktárca jövő év január 1-jétől engedélyezhetővé tette a több mint 25 méteres EuroCombik utakra kerülését az országban, az egyes tagállamoknak azonban vétójoguk van ilyen esetekben. Mint ahogy azt várni lehetett, néhányan éltek is ezzel a lehetőségükkel, két szövetségi tag máris lemondta a részvételét a projektben. A közlekedési minisztérium sem kapkodja el a dolgot, egyelőre korlátozott számú engedélyt adnak ki, a tesztidőszak pedig öt évig tart majd.

A hivatalos bejelentés másnapján Berlin szinte azonnal jelezte, hogy nem járul hozzá a Gigalinerek használatához a tagállam területén, álláspontjuk szerint túlságosan zsúfolttá válnának az utak, így csökkenne az utak biztonsága, ezért elzárkóznak a teszttől.

 

 

Bréma vezetése ekkor még hezitált, féltek, hogy csökken a versenyképességük más Észak-Német szövetségi államokkal szemben, de nem sokkal később mégis nyilvánosságra hozták nemleges döntésüket. Véleményük szerint túl sokba kerülne az országrésznek az utak infrastruktúrájának átalakítása, mivel szerintük sok körforgalom, híd és vasúti átjáró nem bírná el a szerelvényeket.

Fotó: Krone

S.B.

view counter
>