Akár el is kobozhatják a radarjelzőt Németországban
2011. november 21.
Tilos a radarjelző használata Németországban, erre hívta fel a figyelmet legutolsó jelentésében az ADAC. Ráadásul nemcsak ezek a készülékek kerültek tiltólistára, hanem azok a navigációs berendezések és mobiltelefonok is, melyek a telepített trafipaxokra figyelmeztetnek. Az úgynevezett POI-trafi figyelmeztetőt tehát a járművekben, haladás közben tilos használni. Akinél egy közúti ellenőrzés során működő elektronikus figyelmeztető eszközt találnak, akár 75 euróra is büntethetik a német rendőrök.
Sőt a hatóság a radar-jelzőt el is kobozza, a navit és a telefont ez a veszély elvileg nem fenyegeti, mivel elsődleges funkciójuk nem a sebességmérők felderítése vagy nyilvántartása. A szabályok értelmében azonban még az is vét a rendszer ellen, aki például okostelefonját használva megosztja facebookon az aktuális mérések helyszíneit, bár a rendőröknek aligha áll módjukban ezt ellenőrizni. Viszont már a fényjelzést is bírsággal sújtják, 10 eurót kell annak leperkálnia akit azon kapnak, hogy jelzi a szembejövőknek, nem messze éppen mérnek.

Vicces azonban, hogy kézjeleket szabad használni, de csak akkor, ha a közlekedésben résztvevőket nem zavarja. Még egy kivétel van, mégpedig a rádiók közlekedési információi között megemlített sebességmérések, ezt sem szankcionálja a német rendőrség.
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




