Áramvonalas pótkocsival kísérletezik a Mercedes

Jelentősen javított aerodinamikájú pótkocsis szerelvényt mutatott be a Mercedes. A speciális kialakítású utánfutó a gyár állítása szerint 18%-al kisebb légellenállású, ami akár 5%-os fogyasztás-csökkenést is jelenthet. A vontató egy új Actros, mely eleve kevesebbet fogyaszt az elődmodellnél – ezt a gyári teszt is bizonyította – a spoilerekkel felszerelt trélerrel pedig tovább fokozható a spórolás. A pótkocsi eleje és a nyerges hátfala közé a légáramlást segítő paneleket szereltek.

A panelek miatt csökkent a negatív örvények hatása, ráadásul lényegében a földig leburkolták a szerkezetet. A legnagyobb jelentőségű módosítás a pótos hátulján fedezhető föl, ide egy diffúzort és a hátsó kereten körbevezető légterelőket szereltek. A 40 centis túlnyúlást természetesen úgy alakították ki, hogy ne zavarja a ki és berakodást. Csak ez a megoldás magában 7%-al javítja a légellenállást.

 

 

 

Egyelőre prototípusról van szó, ez már csak azért sem lehetne másképp, mivel a belső rakodótér mérete szabványos, így a túlnyúlás következtében a szerelvény hosszabb a törvényileg megengedettnél. Ha valaha is forgalomba kerül, ahhoz először a politikusok beleegyezése is kell, mivel az adott törvényt módosítani kellene. A Mercedes elmélete szerint évi 150 ezer kilométeres futásteljesítmény mellett akár 2000 liter gázolajjal kevesebbel is beéri a szerelvény, ennek ellenértékével lenne több a fuvarozó pénztárcájában, illetve ennek megfelelő mértékű – körülbelül 5 tonnányi – CO2-val kevesebb kerülne a levegőbe.

Foto: Auto-Medienportal.Net/Daimler

S.B.

view counter

Egyszer az Életben a tervezők megkérdezhetnék a gépkocsivezetőket is a tervezéshez, biztosan akadna jónéhány épkézláb HASZNOS használható ötlet is sokak tarsolyában mely megkönnyithetné a sofőrök mindenapos munkáját. Vagy gondolhatnának némiképp a vontatóra a fülkére is a tervezés során,a sofőr "kényelmére". Pl. jól össze lehetne variálni a DAF praktikus kényelmét, a Scania dizájos külsejével, a Volvo erejével, a Mercedes spórolós üzemmódjával,én ebből a több kamion hasznosithatóságából összerakott tipusból készült egyedi kamionra szivesebben lennék kiváncsi!! 4az 1ben... Gondoljunk bele, a kamionsofőr nem napi 8 órát tölt a fülkében, ill.a kamionban, hanem 24 órát, soksszor havi 30 napot egyhuzamban! A Kamion nemcsak a munkaeszköze, hanem sokszor az élettere,"otthona" hetekre,hónapokra! Nemmindegy hát hogy miben is ülünk, mivel dolgozunk!!

A kamion tényleg nagyon szép, de érdekelne hogyan lehet a hátsóajtókat majd kitárni, rakodáshoz előkésziteni, vagy csak egyszerűen rámpára tolatni?? A fotó alapján semmiképpen nem megoldható,a rakodáshoz az ajtók kifelé nyilnak, melyet az oldalfalhoz szoktunk rögziteni,a képet elnézve ez lehetetlen. A tetőzet felöli benyúlás szintén ara enged következtetni hogy az ajtót kifelé nem lehet nyitni. Bár lehet hogy a szemem téved csak,de nekem úgytünik hogy lefelé, befelé nyúlik be a felszerelt terelőlemez.. Ezenkivül gondoltak a tervezők az Európai útvonalak rossz állapotára,a sok kátyúra egyenetlen úttestre? Gondoljunk csak bele, egy 40 t szállitó kamionról van szó,az oldalsó alsó terelő lemezek a legkisebb úthibánál,útmélyedésnél úgy fognak ripityára törni hogy szép lesz nézni..Ajánlom kipróbálni ezt a dizájnos kamiont a jó lengyel autópályákon, autóutakon.. Ha azt kibirja, akkor mindent kifog!!!

>