Újabb metángázos töltőállomást adott át a Volvo Svédországban

A Volvo már egy jó ideje az alternatív hajtásrendszerű teherjárművekre fekteti a hangsúlyt. Ennek persze meg is van az eredménye, a folyékony metángázzal és dízellel egyaránt haladni képes teherautók már megvásárolhatóak, de a svédek dízel-elektromos hibridje is rója a tesztkilométereket az ország útjain. Bár a hajtásrendszerek igen modernek, környezetbarátak és a Volvo nem kevés energiát fektetett a fejlesztésükbe, az egész mit sem ér, ha nincs megfelelő infrastruktúra az új üzemanyag eléréséhez.

Ezért a Volvo minden egyes LNG/LBG tankolására alkalmas kút átadását ünnepként éli meg. Így történt ez a napokban is Stockholmban, ahol az üzemanyagot előállító AGA-val adott át a gyártó egy töltőállomást. Göteborgban már tavaly októberben átadtak egy ilyen létesítményt és már elkezdték a malmöi, illetve jönköpingi kutak kiépítését is.

 

 

Természetesen ezek a kezdeti lépések, a tervek szerint komplett, országos hálózatot hoznak majd létre, de ehhez az is kell, hogy megfelelő mennyiségű biogázos FL, FE és FM fogyjon.

Fotó: Volvo

S.B.
 

view counter
>