Alternatív hajtásláncokkal támad a Mitsubishi

Javában zajlik a Tokiói Motorshow, a helyi gyártónak számító Mitsubishi Fuso pedig az alternatív hajtásláncok bemutatására kihegyezett standján felvonultatja mindazt, amit eddig elértek a mérnökök. A felfrissített Fuso Canterből is készül Eco Hybrid és itt Tokióban tartja a gyár a modell világpremierjét. Az igazság az, hogy a frissen bemutatott modell már nem is annyira érdekes, sőt talán már ideje múlt is, hiszen ugyanezen a standon megtalálható a Canter E-Cell is.

Az elektromos hajtású kisteherautó még nem kapható kereskedelmi forgalomban, de ami késik nem múlik. Bár a Mitsubishinek a Canter a legkeresettebb járműve, a Mitsubishi Fuso részvényeinek majd 90%-át birtokló Daimler szempontjából mégis a világ számára most először megmutatott Fuso Super Great Eco Hybrid a fontosabb gép. Korábban már mi is írtunk a teherautóról, mely forradalmasíthatja a Daimler konszern egész kínálatát. Ez a gyártó első nagy méretű teherjárműve, mely az utakra került hibrid technológiával, ennek fejlesztései kerülhetnek be később a Mercedes-Benz és Freightliner teherautókba is.

 

 

A Mitsubishinél ami éppen nem hibrid, talán nem meglepő, de BlueTec dízel. Mivel a felsorolt hajtásláncok mind a lehető legfrissebb fejlesztések, nem csoda, hogy a komplett modellpaletta már most teljesíti a 2015-ös – amúgy elég szigorú – japán környezetvédelmi előírásokat.

Foto: Auto-Medienportal.Net/Daimler

S.B.
 

view counter
>