Harc a vezetés közbeni elalvás ellen

A volán mögötti elalvás, elbóbiskolás az egyik leggyakoribb forrása egy balesetnek a közúti fuvarozásban. A statisztikák szerint kétszer annyi karambol ered ebből, mint az alkoholos befolyásoltságból. Egy 85 km/h-val haladó teherautó 50 métert tesz meg 2 másodperc alatt, így egy apró bebólintás is végzetes lehet, tekintettel a szerelvények súlya miatt is. Két nagy gyártó is rohamléptekkel fejleszti éppen ezért azokat a rendszereiket, melyek a sofőr vezetés közbeni elalvását gátolnák meg.

A Volvo hárombetűse a DAS – Driver Alert Support – mely különböző szenzorokkal figyeli a vezetőt és amennyiben a fáradtság szimptómáit érzékeli, akusztikus és vizuális kiegészítőkkel jelez a sofőrnek. A Mercedes Attention Assist-ja más elven működik. A német gyártó mérnökei megfigyeltek fáradt vezetőket, szokásaikat, viselkedésüket pedig digitális jelekké alakították. A rendszer tartalmazza ezeket az információkat, és amennyiben tapasztal ilyeneket, jelez. A Mercedes elektronikája figyeli a kormánymozdulatokat, de számon tartja a napszakot, a vezetéssel eltöltött időt, de még a munkavégzés körülményeit is.

 

 

Természetesen mindkét gyártó alaposan körüljárta a témát, teszteltek autópályán, éles körülmények között is, hogy megfelelő tapasztalatokat gyűjtsenek egy használható segédeszköz kifejlesztésére. Ezek alapján mindketten megállapították, hogy a pihenés körülményei óriási hatással vannak a későbbi munkavégzésre. A nyugalmas alváshoz egyrészt csönd kell, egy forgalmasabb parkolóban jóval nehezebben frissül fel a vezető. Itt a gyártók nem tudnak túl sokat segíteni, hacsak nem bélelik ki vastagon hangcsillapító anyagokkal a fülkék belsejét.

A fekvőalkalmatosság terén azonban már kompetensebbek, a Volvo például pont ezért állítható ágyakat és választható keménységű matracokat kínál, így a sofőrök teljesen testre szabhatják a pihenőhelyüket. A Mercedes egy kísérleti modellben összeállította a szerinte tökéletes kabint. Ebben a sofőr vezetőülése masszázsfunkciós, a teherautóba beépítették a jelenleg általuk kínált összes vezetés-segítő rendszert, a fülke extra-zajszigetelést, komfort-ágyat, nagy teljesítményű klímát és légtisztító ionizátort kapott. Sőt, a kabin tetejébe gyűrűket szereltek, melyek segítségével a sofőr frissítő, nyújtó gyakorlatokat végezhet.

S.B.

view counter
>