Csupán technológia változtatással lehetetlen teljesíteni az EU klímapolitikáját
2011. december 14.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség felmérése szerint a jelenlegi állapotokat figyelembe véve nem tarthatóak az Unió környezetvédelmi céljai. Az ügynökség az elmúlt 20 év statisztikájára alapozza a véleményét, e szerint pusztán technológiai váltással lehetetlen elérni azt a törekvést, miszerint 60%-al kellene csökkenteni a tagországok károsanyag-kibocsátását 2050-re, az 1990-es állapotokhoz képest. Egészen 2009-ig ráadásul nemhogy csökkent, de nőtt a levegőbe kerülő szennyező gázok mértéke.
Így már 68%-os lemaradásban van az EU a célidőpontig. Két évvel ezelőtt sem az Euro5 vagy a technikai újítások miatt indult meg a csökkenés, hanem a recesszió miatt. Egy várható gazdasági fellendülés következtében azonban változhat majd a tendencia, mivel a teherautók közúti használata egyre csak fokozódik. Egyes törekvéseknek már megvan a hatása, hiszen 2000 óta közel egyötödével hatékonyabb járművek vannak forgalomba, azonban a végső cél eléréséhez mind a közúti, mind a vasúti áruszállításon fejleszteni kell még. Ez persze nem lesz egyszerű feladat, mivel a kontinensnek egyre nagyobb a fuvarigénye, 1990 és 2009 között az egyharmadával nőtt a szállítmányozási szektor Európában. Ez persze maga után vonja a növekvő energiafelhasználást is, bár ez 2007 és 2009 között 4%-al csökkent, az elmúlt 20 évben csak ebben az időszakban volt jellemző. A kipufogógázok mennyiségének növekedése pedig értelemszerűen együtt jár az egészségre ártalmas anyagok levegőbe kerülésével is. A nitrogén-dioxid és a finompor koncentrációja már 3 évvel ezelőtt is 30-40%-al meghaladta az ajánlott szintet a forgalmasabb utak mentén elhelyezett megfigyelési állomásokon.

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de az ügynökség az olcsó üzemanyagot hibáztatja azért, hogy a közúti fuvarozás nem szorult háttérbe. Az 1,14 eurós átlagárat figyelembe véve alig 15%-al nőtt a gázolaj ára 1980-hoz képest, ami 0,5%-os pluszt jelent csak évente. Persze nem arról van szó, hogy a teherautók végleg tűnjenek el az utakról, hanem inkább arról, hogy pont emiatt nem fejlődtek megfelelő mértékben az alternatív hajtásláncok. Az sem segít a környezetnek, hogy az útépítések folyamatosan zajlanak, ami persze segítség a közúti szállítmányozásban, azonban felborítja a környezet egyensúlyát. A felmérés szerint Európa területének 30%-a már így is túlzsúfolt. Az ügynökség szerint a megoldás a hozzáállás megváltoztatása. A legjobb az lenne, ha mindenki magától jönne rá, hogyan tud módosítani ezen, mivel előbb-utóbb majd az EU fog törvényileg szabályozni, ami mint tudjuk mindig olyan vonzatokkal jár, melyet sokan a hátuk közepére sem kívánnak.
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




