Már a három évvel ezelőtti szinten a német haszongépjárműpiac

Németországban nem várt sikereket hozott a 2011-es esztendő az új teherautók értékesítésében. Közel 330 ezer haszongépjármű kelt el idén Európa második legnagyobb piacán, ez pedig 17%-al több, mint 2010-ben, adta közzé a gyártók nemzetközi szövetsége. Ez már önmagában is szép teljesítmény, de ha még azt is hozzátesszük, hogy ez alig marad el a rekorder 2008-as évtől – ekkor 335 ezer járművet értékesítettek – akkor már valóban elismerésre méltó.

Valószínűleg rengeteget profitálhattak a gyártók az új vagy felfrissített modellekből, így a 16 tonna feletti kategóriában 22%-al – 64 ezer jármű –, míg 3,5 tonnáig 16%-al több teherautó kelt el. A kicsik között ez 228 ezer forgalomba helyezést jelent, ami ráadásul már több, mint volt három évvel ezelőtt.

 

 

A gyártók a jövőt is mosollyal várják, egyelőre a megrendeléseket figyelembe véve közel hasonló lehet 2012 is, mint az idei év. Egy kis visszaeséssel számolnak azért, tekintve a jelenlegi gazdasági körülményekre, jövőre azért így is 325 ezer járművön szeretnének túladni majd Németországban.

Fotó: Daimler

S.B.

view counter
>